A hit és a hitetlenség gyümölcse

Zsid 3:1-8 Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra, aki hű (hittel viszonyuló) az ő megbízójához (alkotójához, kinevezőjéhez), ahogyan Mózes is hű volt az ő egész házában. Ő ugyanis Mózesnél nagyobb dicsőségre volt méltó, mint ahogyan a háznál nagyobb méltósága van a ház építőjének. Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, Isten az. Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett, Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.

Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…

Ennek a levélnek az a címe, hogy Zsidókhoz írt levél. A címet azonban utólag helyezték az elejére, valószínűleg azonosítás gyanánt. Tény, hogy a levél különleges részletességgel hasonlítja össze az ószövetségi és az újszövetségi rendtartást. A levél kapcsán szokták leggyakrabban említeni az előkép („típus”) fogalmát: vagyis hogy egy ószövetségi történés hogyan mutat előre, hogyan jelez előre egy igazságot, amely Jézus Krisztusban, és az újszövetségi rendtartásban nyerte el a beteljesedett formáját. Ilyen módon lesz fontos számunkra is mindaz, ami Mózessel és Izrael népével történt, így lehet megszívlelendő tanulság, bátorító, vagy épp intő példa számunkra.

 

  1. Zsidók és a pogányok – ill. a szelíd és vad olajfa

Róma 11:17-21 Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod erre: „Azért törettek ki ágak, hogy én beoltassam.” Úgy van: azok hitetlenség miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! Mert ha Isten a természet szerinti ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni.

Felületes szemlélet szerint a vad olajfa: a pogány népek, a szelíd olajfa: Izrael. És ez ideiglenesen igaz, az Ószövetség szemlélete szerint. Teljes szellemi értelemben azonban:

  • Az olajfa gyökere: az Ábrahámnak adott ígéretek. Alapvetően Isten szándékából indult minden, hogy a tőle elfordult, bűnbe és bálványimádásba süllyedt emberiséget visszavezesse Önmagához, hogy az emberek életét a hiábavaló hazug hitek helyett az igazi Isten imádása határozza meg. Ebben a folyamatban az egyik első „kapcsolatfelvétel”, a kiindulópont az, amit Isten Ábrahámnak megígért. Ezek az ígéretek első soron a test szerinti utódaira vonatkoztak, végső soron a föld minden népéhez szóltak:

1Móz 12:2-3, Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.

15:5-6 Majd kivezette az Úr, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod lesz! – mondta. Abrám hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul.

17:7 Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is.

22:15-18 Az Úr angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak az égből, és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.

  • a törzs: Ábrahám örökösei, utódai. Test szerint Izrael. Szellem szerint, Isten valódi szándéka szerint azonban az Ábrahám hitét, Istenhez való ragaszkodását, Isten ígéreteibe kapaszkodását követőknek:

Gal 3:6-14, 26-29 Így van megírva: „Ábrahám hitt Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.”

Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai. Mivel pedig előre látta az Írás, hogy Isten a népeket hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” Eszerint a hitből valók nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.

…Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.

  • ami az ágakat illeti: így lettek a test szerint a szelíd olajfa törzséhez (Izrael néphez) tartozó ágak kitörve a hitetlenségük, (szellemi idegenségük) miatt. És így lettek a test szerint vad olajfához (idegen néphez) tartozó ágak beoltva a hitük (szellemi odatartozásuk) miatt.

Tisztelnünk kell a testi szüleinket, akármit gondolunk rólunk egyébként, mert Isten így rendelte, mert az Ő eszközei voltak, hogy életet nyerjünk. Így kell nekünk, keresztényeknek tisztelnünk Izrael népét is, ha Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét tiszteljük, hiszen ő rajtuk keresztül jutott el hozzánk Isten üzenete, és közülük támadt a Megváltó. A nagy kérdés azonban zsidók és nem-zsidók számára ugyanaz: hittel fordulunk-e Isten felé, vagy hitetlenséggel?

 

  1. A puszta: a hely, ahol elválik a hit és a hitetlenség

2Móz 19:1-6 Két hónappal azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, ugyanazon a napon megérkeztek a Sínai-pusztába. Refídímből útnak indulva megérkeztek a Sínai-pusztába, és tábort ütöttek a pusztában. Ott táborozott Izráel a heggyel szemben. Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákób házához, és ezt hirdesd Izráel fiainak: Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. Papok királysága és szent népem lesztek.

Izrael népe teljesen szabad volt, miután átkeltek a Vörös tengeren, és a fáraó hadserege beleveszett. Senki sem üldözte őket többé, nem volt külső ellenségük, azt tehették, ami a legjobb érdekük. Valójában azonban nem voltak szabadok, és nem azt tették, ami a legjobb érdekük volt. Az elnyomás, a rabság alatt kifejlesztettek egyfajta belső védekezést, belső lázadást, rabszolga-védekező hitet:

„Aki fölöttünk van, ellenség, ha bajban vagyok, csak magamban bízhatok. Nem szabad megbízni senkiben, lehet, hogy eleinte kedves, de előbb utóbb kiderül, hogyan akar kihasználni. Nincs önzetlenség, nincs jóság, vastag falakkal kell védeni magam.”

Az életben sok eset van, ahol ez a helyzet. De állandóan falak mögött élni, az önkéntes rabság. Bármi is történik körülöttem, belül rab maradok. Miközben ki akarom védeni a rosszat, kizárom az igazi jót is.

Isten nem szolganépet akart, mint a fáraó. Szabad döntésen, bizalmon alapuló, bensőséges közösséget. Az Ő megismeréséből, és hálás szívből származó engedelmes életet. Más szóval: HITET. Isten szempontjából ez a hit, nem csak néhány dogmatikai tétel elfogadása.

  1. v. Papok királysága és szent népem lesztek.

Ez volt Isten „A” terve, ez volt az első, amit elmondott nekik a Sinai hegynél. Olyan népet akart, ahol nem csak néhány kiválasztott, hanem minden ember személyesen Őhozzá tartozik, Ővele személyes kapcsolatban van, közvetítő nélkül. Ami később történt, az valahogyan már „B” tervvé vált. Miközben a hegyen Isten azt tervezgette, hogyan fog a nép között lakni, milyen lesz a közös életük, a nép türelmetlenné vált, és rögtön bálványra cserélte a szabadító Istent. Nem az egész nép lett már szent papság, csak Lévi fiai, akik viszonylagos hűséget tanúsítottak. És csak egyetlen egy volt köztük az egyetlen, aki igazán megtanult hitben járni – Mózes.

Ő volt az, aki Egyiptom gazdagsága helyett saját elnyomott népét választotta, aki kész volt értük menni, amikor Isten küldte, szembeszállt a fáraóval, minden veszély között engedelmesen lépett. A pusztában is minden új kihívás esetén hitben cselekedett: bement a Sátorba imádkozni, és várt az Úr szavára. Neki ugyanis már megvolt a saját pusztája, az a 40 év, amit pásztorként töltött idegenben. Megtanulta, hogy a saját képességeire nem támaszkodhat, hogy Istennek joga van váratni, igazságtalannak tűnő helyzetekbe vinni őt, mert ez az Isten mégiscsak a Szabadító Úr, aki őszintén szereti őt és a népet. Odáig jutott, hogy a lázadó nép helyett önmagát is kész volt áldozatul adni, hogy ne a népet érje a pusztulás.

  1. v. Mózes is hű (hittel viszonyuló) volt ugyan az ő egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett.

A puszta volt az a hely, ahol a népnek meg kellett volna tanulni, hogy mi a szabad élet igazi lényege: ha Isten mellett döntenek, megbíznak benne minden körülmények között. A puszta ugyanis önmagában a halál helye. Nincs élelem – de Isten képes mannát adni. Nincs víz – de Isten képes a sziklából is fakasztani. A víz néhol lehet egészségtelen – de Isten egészségessé képes tenni. Óriásnak tűnő ellenségek állnak a kijelölt cél előtt – de Isten hatalmával bárkit legyőzhetnek.

A nép nagy része azonban minden körülmények közt a makacs, lázongó bizalmatlanságot választotta. Minden újabb nehézségnél ott kötöttek ki, hogy Isten igazából a pusztulásukat akarja. Nem jobb, mint a fáraó, sőt rosszabb, mert nála is hatalmasabb. És nem csak engedelmességet, hitet is kíván. Más szóval, be kellett volna ismerniük, hogy a falak mögé zárkózó, ”senkiben sem bízhatok, csak magamban” hozzáállás téves, és meg kellett volna térni belőle. Isten kivezette őket a külső fogságból, de a belső fogságból nekik kellett volna önként kilépni. Nem tették. A hitetlenséget, a bizalom elutasítását, a keserű bezárkózást választották.

Pedig Isten sok lehetőséget adott nekik, hogy belássák, a hitetlenségük nem működik, viszont Mózes hite működik. Víz fakad a sziklából, manna hull minden nap, amíg ő feltartja a kezét Istenhez, legyőzik az ellenséget. Ahelyett, hogy követték volna Mózes hitét, őt is megutálták – ő is csak egy mini-fáraó. A sokadik döntés után, amikor a nép makacsul a hitetlenség mellett döntött, Isten megelégelte. Legyen a hitetek szerint, maradtok a pusztában, ott fogtok meghalni. Ha az ígéret földje nem kell, mert hitben kéne elfoglalni, tessék, itt van a biztos pusztaság. Ahhoz nem kell hit.

9-10. v. „…megkísértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át. Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismeri az én utaimat. Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.”

Vajon Isten nem tudta előre, hogy az „A” terv nem működik? De igen. Csakhogy előre meg akarta mutatni, mi az igazi terve, amit csak később fog beteljesíteni. Ahhoz ugyanis nagyobbra volt szükség, mint Mózes. A ház szolgája hű volt ugyan, de a maga idejében eljött a ház építője és tulajdonosa. Sokkal nagyobb, sokkal egyetemesebb szabadítást végzett el, mint Mózes Egyiptomban. A hitnek sokkal mélyebb és tökéletesebb példáját nyújtotta. Ő volt a tökéletes főpap. Ő azonban nem állatokat áldozott fel az oltáron Istennek, hanem önmagát, mint tökéletes áldozatot.

 

  1. Krisztus a hit szerzője és beteljesítője – de a pusztát mi sem spóroljuk meg

1Pét 1:9-10 Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.

Zsid 2:14-15 Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.

3:1 Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra,

12-14. v. Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen. Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk.

Legyünk nagyon hálásak Istennek azért a kegyelemért, amely a mi időnkben már nyilvánvalóvá vált. Újra eljött, megnyílt, elérhetővé vált Isten „A” terve. Isten népe lettünk, nem testi leszármazás, hanem szellemi születés által. A legnagyobb szabadító jött el, Jézus, Isten Fia. Nem a testi, politikai rabságból szabadított ki, hanem a szellemiből, a bűn és a halál fogságából, a szüleinktől testi leszármazás útján örökölt hiábavaló életből.

A szabadítás megtörtént, de mi is ugyanúgy átéljük a puszta állapotát ebben a földi életben. Olyan nehézségeket, amelyeket támadásként, nélkülözésként, elutasításként élünk meg. Nekünk is minden esetben dönteni kell, mit választunk, a hitet és a bizalmat, vagy a hitetlenséget, a megkeményedést, az elkeseredést. A hívő életünket mindannyian hitben kezdtük el, amikor megtértünk, és az örök sorsunkat Jézus kezébe helyeztük. Mégis, lehetőségünk van később, új helyzetben kilépni az Isten iránti bizalom állapotából. Az a fájdalom, csalódás, veszteség, kudarc, ami ért, úgy gondolom, hogy feljogosít arra, hogy félretegyem Istent, és én veszem kezembe az ügyet. Például: igazságot kell szolgáltatnom, a rosszért valakire haragudni kell, valakit meg kell büntetni, hogy többé ne forduljon elő. Másokat, magamat, vagy Istent. A keserű állapotban hozott döntéseknek meg is lesz a gyümölcse, amit a Biblia röviden úgy hív: halál. A megnyugvás, a biztonságérzet helyett zaklatottság, feszültség; a megelégedettség helyett üres, szomjazó szív; és a rövidtávú feldobottság után még mélyebb visszaesés, a szabadító valóság helyett folyamatos önáltatás; az áldott kapcsolatok helyett háborúskodás, falak közé zárt társas magány.

A mi pusztai vezetőnk, Jézus is átélte a földi puszta-lét minden fájdalmát és szenvedését, akár csak mi:

Fil 2:5-9 Az az indulat legyen bennetek (azt hitbeli gondolkodásmódot kövessétek), amely Krisztus Jézusban is megvolt: …szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé…

43 éve vagyok hívő, számtalan hasonló döntési helyzetbe kerültem. Utólag mindig nagyon hálás voltam Istennek, ha volt hozzá hitem és türelmem, hogy Általa lépjek. Azok lettek életem legjobb döntései. Rövidtávon nehezebbnek tűnt, de jobb eredménye lett, mint amit kérni, vagy elképzelni tudtam volna. És mindig megbántam, ha nem. Rövidtávon előnyt reméltem, de nem az jött be.

Kiszabadultál, de most te jössz – kész vagy-e őszintén, teljes szívvel imádni a Szabadító Istent. Kész vagy-e engedelmeskedni, és hittel várni, hogy Isten nyújtsa a megoldást. Átélheted a hit, az engedelmesség gyümölcsét. Átélheted, hogy nem vagy önmagadban alkalmas, és nem is állsz neki a magad feje szerint megoldani a puszta-lét kihívásait. Isten téged is fel akar magasztalni: be akar fogadni Jézussal együtt az Ő megnyugvásának állapotába.

De erről már a Zsidókhoz írt levél 4. része beszél.

Kapcsolat/ Lokáció

Kapcsolat

Címünk: 1143 Budapest,
Hungária krt. 109. 1. em. 2.

Telefon Laci:   +36 20 549 2219
Telefon Ildikó: +36 20 464 1168
Email: graceministrieshun@gmail.com

Események / Naptár