Tényleg, micsoda az ember?

Zsid 2,6b–8 „Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.”

Zsolt 8,4–7 „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél,  micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél…”

A 8. Zsoltárt idézi a Zsidókhoz írt levél 2. rész 6b–8. verse. A zsoltárban Dávid megdöbbenve szemléli a fantasztikusan gazdag teremtett világot (pedig ő még mit sem tudott fényévnyi távolságokról, galaxisokról). Ebben a perspektívában az ember valóban a porszemnél is kisebb. Dávid azonban hittel olvasta a Teremtéstörténetet (1Móz 12 rész), ráadásul meghitt személyes viszonya is volt Istennel, és ezért írta le mély meggyőződéssel ezeket a sorokat: „dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg”. Ami Dávidnak élményszerű felkiáltás volt, az a legtöbb embernek inkább kérdés formájában jelenik meg: tényleg, micsoda az ember?

 

1. Az emberi méltóság

Az ember méltóságát egyedül Isten szemszögéből lehet megérteni. Az angyalok hatalma és dicsősége könnyen megérthető. Seregeket pusztítanak el, városokra hullatnak tűzesőt, pestissel vernek meg embereket, tüzes szekereken jelennek meg, éhes oroszlánok száját tömik be. A világ nagyszerűsége is érthető: elképzelhetetlen méretek és gazdagság, különösen a mai kutatások fényében. De már Dávid is megdöbben: Hogy-hogy az embert ennyire becsülöd? Honnan volt Dávidnak ez a benyomása?

A Teremtés történetében látható mindez: Isten képmása vagyunk, hogy uralkodjunk a teremtett Földön. Uralkodni persze bibliai értelemben: ügyelni rá, gondosan felügyelni, igazságosan kezelni, a javát képviselni és munkálni – nem eszetlenül kizsákmányolni. Ilyen volt az Édenkert. Isten jelenléte sugározta azt, hogy az életünk rendben van, értékes, van célja és értelme. De Ádám ilyesmin nem gondolkodott, mert el se tudta képzelni, hogy milyen enélkül.

Sajnos végül mégis megtapasztalta, amikor szembefordult Istennel és önállósította magát – ez a bűnbeesés lényege. Szégyent, félelmet, kiszolgáltatottságot, bizonytalanságot élt át – ez a bűnbeesés következménye. Isten elől elbújt, menekült, igazolni próbálta magát, kibújt a felelősség alól, megkeményedett felé a szíve, idegenné, halottá vált Isten számára – ez a bűnbeesés átka, ami miatt visszfordíthatatlan a helyzet. Javíthatatlanul kemény a szívünk.

Egyáltalán nem ismerjük és nem értjük Istent. Hamis elképzeléseket építünk ki róla, nem tudunk megbízni benne. Félünk tőle, haragszunk rá, próbáljuk kifizetni, megnyerni a jóindulatát, alkukat kötni vele, manipulálni Őt, és külön haragszunk rá, mert ez utóbbiban feltűnően nem partner. Szeretnénk esetleg olyan kapcsolatot vele, ahol mi szabjuk a feltételeket, vagy legalábbis a feltételek egy részét. De nem tudjuk teljes szívből, teljes bizalommal szeretni, mert nem hisszük, nem is akarjuk hinni, hogy Ő is teljes szívével szeret minket. Őt hibáztatjuk minden rosszért, amit a bűnbeesés következményeként élünk át. Elhisszük, hogy a hatalma végtelen, de nem hisszük el, hogy jó.

Istennel együtt elvesztettük a méltóságunkat, azóta is keressük mindenben. Tudjuk, kell, hogy legyen, de honnan? Az alapvető dokumentumok szerint – ENSZ Alapokmány, USA Függetlenségi Nyilatkozat – minden embert egyenlően megilleti, csak mert embernek születetett. OK, de miért? Az általános emberi gondolkodás szerint a megbecsülést ki kell érdemelni, méltóvá kell válni rá. Nos, akkor hogyan lehet mindenkinek egyformán osztályrésze? Különben is, erősen tartunk az emberek jelentős részétől. Hogyan tudnánk megbecsüléssel gondolni rájuk?

 

2. Isten a válasz mindenre – de hogyan?

Mielőtt erre válaszolnék, szeretnék visszatérni az gyülekezet évi alapigéjéhez, a Jakab 4,7-hez, főleg mert az előző héten Vili is visszatért rá, és mert én nagyon fontosnak tartom azt, amit ő akkor elmondott. Aki esetleg hozzám hasonlóan elmulasztotta, feltétlenül nézze meg a gyülekezet YouTube csatornáján! Én szeretném most azt az igét a szövegkörnyezetével együtt felolvasni:

Jak 4,4–8 „Paráznák, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek. Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás ok nélkül mondja: »Irigységre kívánkozik a lélek, amely bennünk lakozik”« (EFO: a Szent Szellem féltékeny és erős szeretettel kíván bennünket, hogy csakis az övéi legyünk)? De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: »Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.«” Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.”

„Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok”Ezzel az Igével egy kis problémám van – azaz pontosabban a szokásos értelmezésével. Ez így hangzik: Legyetek odaszántabb, aktívabb, szorgalmasabb keresztények, imádkozzatok több ideig, olvassátok többet a Bibliát, járjatok többet gyülekezetbe, legyetek aktívabb szolgálók, bizonyságtevők, és ezt Isten honorálja majd áldásokkal, átélésekkel, és mennyei jutalmakkal. Ez tulajdonképp nagyrészt (bár nem teljesen) rendben lenne, mégis alapjában véve arra utal, mintha a mi kezdeményezésünk mozdítaná meg Isten kezét. És nem állítom, hogy ebben semmi igazság nincs, de pont a lényeg hiányzik belőle. Tehát ha nem ez a lényeg, akkor mi? 

Ez a fenti figyelmeztetés elsősorban olyan hívőknek szól, akiknek az életében Isten csak marginális helyet foglal el, nem a középpontot, az irányítást. Mindannyian voltunk, vagyunk ilyen állapotban, mert az elvesztett méltóságunkat, az elveszett biztonságérzetünket valahogy evilági módon próbáljuk visszanyerni, illetve a hiánya miatti fájdalmat lehetőleg kivédeni. Sokféle módja van ennek, itt le se tudom írni. Alapvetően, és kissé leegyszerűsítve két csoport van. Az egyik lényegében meg van győződve (bár a szíve mélyén ott lüktet a veszélyérzet), hogy ő értékes ember, mert ezt az értéket saját teljesítményével megszerezte, mert a közvetlen környezete (társadalmi, vagy akár egyházi) ezt érezteti vele. Ez a csoport önelégültté, felfuvalkodottá válik, felsőbbrendűnek érzi magát. A másik csoport úgy érzi, hogy ezt a méltóságot nem tudta megszerezni, (pedig az ő dolga lett volna); nem jutott ki neki, nagyrészt, mert úgy gondolja, kudarcot vallott az életben, nem elég méltó rá, és a közvetlen környezete nem ezt érezteti vele. Ez a csoport keserűvé, depresszióssá válik.

Ez a világ szeretetének igazi jelentése: a világ által sugallt kategóriák szerint kell működnöm. Vagyis például nekem kell megteremteni, megvalósítani és megtartani önmagam értékét, a saját teljesítményemmel; ha nem sikerül, nem is lehetek értékes. Keresztényként hajlamos lehetek arra koncentrálni, hogy Isten is az érte befektetett teljesítményemet honorálja. Tényleg, Isten vajon miért tart bármely embert értékesnek? Micsoda az ember az Ő számára, miért és hogyan gondol rá?

 

3. A visszakapott méltóság

Zsid 2,6b–8a: „Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.”  

„Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál.” Ez Dávidnál még úgy hangzott: „Kevéssel tetted őt kisebbé.” Dávid ugyanis saját magára gondolt, a Zsidókhoz írt levél írója viszont Krisztusról beszél:

Zsid 8b–9: Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden az uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.”

Az Éden dicsőségét, méltóságát – amelyet Isten a teremtésben ajándékozott az embereknek – elvesztettük, de megjelent egy másik, még magasabb rendű: A Menny dicsősége. Ez már nem ajándékképpen, hanem alanyi jogon a Fiúé. A Zsidókhoz írt levél írója pontosan azt mondja, amit a Filippi levél is hangsúlyoz Krisztusról:

Fil 2,6–9 „Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb,”

Krisztus mindenek fölött – többek között az angyalok fölött –állt. Persze, hiszen Ő teremtette őket. Mikor alámerült („rövid időre”), hogy kisebb legyen az angyaloknál, hogy emberré legyen, ezzel szenvedésekbe merült bele. Ezeket pedig egyedül értünk vállalta, hogy a teljes létezésünkbe merüljön alá:

Zsid 2,9b–10: „…a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé.”

Róma 6,3–4 (EFO) „Vagy talán elfelejtettétek, hogy mi, akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merültünk bele?!Amikor belemerültünk Jézus halálába, akkor el is temettek bennünket vele együtt. Ez pedig azért történt, hogy mi is új életben induljunk el, ugyanúgy, mint ahogy Krisztust az Atya-Isten dicsőséges hatalma feltámasztotta a halálból.”

2Kor 5,21 „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.”

Ahogy Ő egyesült a mi bűnös létezésünkkel, úgy lettünk eggyé az Ő szent, tökéletes létezésével. Elképesztő Isteni csoda történt. Nem az eredeti, édenkerti állapotba kerültünk vissza, hanem valami még nagyobba: Isten magához emelt minket.

Zsidók 2,11: „Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni…”

Ef 2,18–19 „Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.”

Milyen méltóság ez! Jézus nem csak hogy nem szégyell minket, de nem szégyell minket testvérének nevezni! Családtagok vagytok/vagyunk Jézussal és egyúttal egymással is. Bármilyen családi háttered van – előkelő, vagy alacsony rangú, gazdag, vagy szegény, harmonikus, vagy zaklatott – már csak másodrendű. Belekerültél a legjobb családba! Örökbefogadott a legjobb, leghatalmasabb Apa, a Mennyei.

 

Istennek ezzel több célja is van:

  • Zsid 2,14–18: „Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám utódait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.”

Isten azt akarja, hogy győztesek legyünk ezen a Földön. Amikor arról van szó, hogy „kisebb az angyaloknál”, ennek van egy másik értelme is. A bűnbeesés miatt ki lettünk szolgáltatva a sötét angyalvilágnak. Jézus azonban a halála által megtörte ezt a hatalmat. Nem vagyunk többé az ördög hatalma alatt, nem uralkodik rajtunk a halál, se a haláltól való félelem. Félelmeinkből kiszabadulva pedig győztesek lehetünk a bűn minden kísértése felett. Jézus, a főpapunk együtt tud érezni, és bátorítani tud, mert tudja, min megyünk át.

  • Zsid 2,5: „Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk.”

Istennek van egy örökkévaló célja is, amire most készít fel. Az életünk többről zajlik, mint amin az életünkben átmegyünk. Nem sokat tudunk róla, csak azt, hogy a földi döntéseinknek következménye van az örökkévaló létezésünkre nézve. Egyáltalán nem mindegy tehát, mennyire tudunk Istenhez hűségesen élni ezen a Földön. Ez a földi élet hosszúnak tűnik, amikor nehézségen, kísértésen megyünk át. Akárhogy is, az örökkévalóság valószínűleg jóval hosszabb. Érdemes arra tervezni.

 

4. Ne engedjük el azt, ami már a mienk!

Ez tehát a valóság, amivel szembesülünk Krisztusban. Ez az, amit viszont abszolút komolyan kell vegyünk, mert ennél jobb esélyünk sohasem volt, és nem is lesz! „Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” Ez másképp így hangzik:

Zsid 2,1–3a „Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel…” 

Annyi minden elsodorhat minket ezektől az igazságoktól. Ne engedjük, hogy eltávolodjunk tőle, inkább egyre közelebb kerüljünk mindahhoz, ami már a mienk, csak hittel meg kell ragadni.

Kapcsolat

Kapcsolat

Címünk: 1143 Budapest,
Hungária krt. 109. 1. em. 2.

Telefon Laci:   +36 20 549 2219
Telefon Ildikó: +36 20 464 1168
Email: graceministrieshun@gmail.com

Eseménynaptár