Krisztus élni kezd benned, ha arra indulsz el, amerre Ő akar menni – Filippi 2

 

Fil 2,1–2 „Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés (EFO: vigasztalás), ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület (EFO: bennetek irántam), akkor tegyétek teljessé örömömet…”

Nagyon fontosnak tartom ezt az igehelyet – a Filippi levél 2. és szorosan hozzátartozóan a 3. részét –, el sem tudom mondani, hogy mennyire. Hívő életemben kulcsfontosságú lett, amikor megértettem, azóta is az életem vezérfonala. Számomra ez teszi teljessé a Krisztusban való életet ezen a földön – persze nem önmagában, hanem a teljes Szentírás összefüggésében. Sok minden erről a témáról benne van a Kicserélt Élet konferencia anyagában is.

Pál kérése

Pál is így fogalmaz, amikor elkezdi a mondanivalóját: „tegyétek teljessé örömömet”. Pedig az egész levél a Krisztusból fakadó, sugárzó örömmel van tele. Hogy lehet ezt még teljesebbé tenni? Ráadásul pont a filippibelieknek mondja ezt?

Pál odaadóan szerette ezt a gyülekezetet, kitüntetett bensőséges viszony fűzte őket egymáshoz, sok örömet szereztek neki eddig is. Jól működő, egészséges, aktív gyülekezet voltak. Pál nem győz hálát adni értük az első részben. „Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület…”A szövegösszefüggésből egyértelműen adódik, hogy Pál szerint igen, mindez van, működik, de kell valami, ami teljessé teszi. Érdekes, ahogy az Egyszerű Fordítás értelmezi ezt a részt: „Kérhetek tőletek valami vigasztalást a Krisztusban? Van-e bennetek szeretetteljes vigasztalás? Valóban közösségünk van egymással a Szent Szellemben? Van bennetek gyengéd együttérzés irántam? Ha igen, akkor tegyétek meg, amire kérlek titeket! Ezzel nagy örömöt fogtok szerezni.”

Más szóval a krisztusi erényeik betetőzése és bizonysága lenne Pál számára, ha megteszik, amire kéri őket, és akkor öröme végképp hiánytalan lesz. Ez a kérés pedig arra vonatkozott, hogy a keresztény életvitelük nem csak külsőségekben, hanem belső indíttatásaikban, egymáshoz való kapcsolódásukban is teljes tisztasággal megnyilvánuljon (2–4 vers):

„…tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát (dolgait, nézőpontját, elképzeléseit, céljait) nézze, hanem mindenki a másokét is.” 

Ami itt le van írva, az mindannyiunknak érvényes figyelmeztetés. Nem csak a cselekedeteinkre kell ügyelni, hanem arra is, ami mögötte van, az indítékainkra, hogy mi mozgat valójában. A helyes, őszinte krisztusi hozzáállás hiányában csak álmodozhatunk arról, ami minden hívő közösség alapvető problémája: hogyan élhetjük meg a valódi krisztusi egységet. Elképesztően sok példát láttam rá 43 év hívő múltja során – és magam is ezzel küzdök –, hogy a legőszintébb buzgalmunk eredményét is tönkreteszi, ha félrecsúsznak az indítékaink. Sok a probléma, kevés az elért eredmény? Nem baj, majd jövök én, és mindent rendbe hozok. Tágulj innen, az utamban vagy, én most szent dolgokat csinálok. Mindenki figyeljen rám! Miért nem figyelnek? Miért nem értékelik a tudásom és buzgalmam? Miért nem kapom meg az engem illető elismerést, pozíciót, lehetőségeket? Na várjatok csak, majd én megmutatom! Ijesztő, hány nagy buzgalommal induló testvér válik Krisztus testének rombolójává, és gyakran észre sem veszi, sőt még ő érzi sértve magát. Vigyázat, akármelyikünk itt találhatja magát. Lesz-e így egység? Ahogy a mellékelt ábrák mutatják, igen gyakran nem. Egység azért nincs, mert nem vesszük észre, hogy valós indítékaink sokszor mennyire nem krisztusiak. Egység csak akkor lesz, amikor elkezdünk végre igazi keresztényként gondolkozni és élni.

Az igazi keresztény élet igenis lehetséges

Igazi keresztényként (Krisztus hiteles képmásaként) élni nehéz – pontosítok: annyira, hogy lehetetlen. Krisztust egyikünk sem tudja hitelesen bemutatni, csak felszínesen utánozni. Krisztusi életet csak maga Krisztus tud(ott) élni. Hogyan várhatja el tehát tőlünk Isten? Úgy, hogy megteremtette a lehetőségét, hogy Krisztus bennünk lakjon a maga szeretetével, szentségével, minden jellemvonásával. I

Gal 2,20 „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” 

Ez egyrészt ugyan szépen hangzik, de a természetes ember számára annyira szépen, hogy nem is lehet igaz. Pedig ami ennél kevesebb, az nem Újszövetség. Az a Törvény rendszere, az Ószövetség, amelyben felszólítást kaptunk arra, hogy éljünk másképpen, hozzátéve a várható következményeket, áldást vagy átkot. Többé-kevésbé minden vallás hasonlóan működik. Ennél azonban mérhetetlenül több történt. Krisztus kereszthalála és feltámadása által megkaptuk az erőforrást a másfajta életre, olyannyira, hogy újjá lettük teremtve Krisztusban, így egy teljesen új, tökéletes forrás nyílt meg számunkra az élethez. Megtérés és hit által kapjuk meg ajándékképpen, amellyel korlátlan lehetőségek nyíltak!! Elhiszed-e?

Na jó, akkor miért nem így él minden keresztény, még gyakran az „újjászületett”, „Szent Szellemmel betöltött” stb. hívő sem? Ez a nagy, az igazán fontos kérdés! Igenis van kulcs a valódi, hiteles hívő élethez. Az alapvető döntés – megtérni, Krisztust hit általi befogadni – szükséges, de nem elégséges. A Bibliát, Isten nekünk szóló személyes útbaigazítását szisztematikusan megismerni és napról napra késznek lenni, hogy megvalósítsuk: szükséges, de nem elégséges. Elhinni, komolyan venni a benne levő ígéreteket, hogy Krisztus bennünk él (hiszen a természetes ember számára ez bolondság vagy botrány): nagyon fontos, de nem elégséges. Mi hát, ami hiányzik még, ami tejessé teszi?

Itt van a válasz ebben az igerészben. Nem csak a hívők szeretetteljes egységének a végső kulcsa, hanem a hiteles, győztes, boldog keresztény élet kulcsa is. IGENIS LÉTEZIK:

Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt. (5. v.)

Hogyan kéne értenünk azt, hogy indulat? Nekem ez hosszú ideig talány volt. Ma már az „indulat” szó jelentése a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: „Hirtelen gerjedt harag, düh (pl.: „indulatba jön”, „indulat kitörés”). Ez az általános köznyelvi értelme. Itt azonban nyilván nem ezt kell, hogy jelentse: „kövessük Krisztus Jézus dührohamait”! Pont fordítva!

Megismertem az eredeti kifejezést (fronéma: gondolkodásmód, életstratégia, mentalitás, hozzáállás), de a görög helyett a magyarban nyelvészkednék. Károli idejében az „indulat” szó semleges volt: ezért van ma is jó- és rosszindulat. Azt fejezi ki ez a szó, hogy a viselkedésünknek, a gondolkodásunknak folytonosan irányt választunk: honnan hová tartson? Milyen indítékkal, merre induljon? (Íme az „indulat” értelmezése.) Ennek a jelentőségét mindjárt megértjük, ha látjuk, Jézus honnan hová tartott, mi indította, és merre indult el (5–11. vers):

„Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”

Jézus abszolút tökéllyel mutatta meg, amit Ő is tanított:

Luk 9,23–25 „Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?” 

Krisztus bemutatta, hogyan gondolkodik az életről ezen a bűn sújtotta földön. Élete nem a zsákmányszerzésről szólt, hanem az elveszítésről. Nem a hatalmaskodásról, hanem a szolgálatról. Nem jogai kiköveteléséről, hanem alázatos alárendeléséről az Atyának. Mindenre joga volt, Isten volt, de minden jogáról lemondott, az Atya akaratának alávetve végigjárt egy utat, amely a keresztre vitte őt. Pál pedig azt kéri, hogy járjuk végig ugyanazt az utat. A keresztre már nem kell követnünk, a megváltást nem lehet megismételni, nem is kell. Az odavezető utat azonban végig kell járnunk. Az az „indulat” kell legyen bennünk, vagyis a mai nyelven: az a gondolkodásmód, késztetés, célkitűzés, ami Jézus Krisztusban volt, aminek hatására végigjárta az utat a keresztig. A kereszthez vezető utat nekünk is végig kell járni, hogy a kereszt ereje, valósága láthatóvá váljék az életünkben.

Milyen utat járt végig, mi mindent adott fel Jézus:

  • Megüresítette magát: számunkra felfoghatatlan, amit vállalt. Az egyik pillanatban abszolút korlátlan: térben, időben, tudásban, hatalomban. A következő pillanatban nem több mint egy emberi sejt. Ehhez képest nekünk csak a „test” kontrolljáról, az „én” uralmi vágyáról kell lemondani. Ez nem jelent passzív életet: Jézus folyamatosan aktívan járt az Atya akaratában.
  • Megalázta magát: és engedelmes volt halálig. Isten megalázza azt, aki magát akarja felmagasztalni, mert az nem igazi értéket követ (1Pt 5,5–6). Az alázatost viszont kész felmagasztalni, igazi, örök értéket adni az életének. A keresztet csak a csődtömegek élhetik át, akik már nem akarják másokhoz hasonlítani (2Kor 10,12), folyton igazolni (Jak 2,10) magukat.
  • Feladta jogát az önvédelemhez: mint bárányt, némán vitték a mészárszékre (Ézs 53,7). Néha kérheti Isten, hogy bízzuk rá, hogy megvédjen, igazoljon minket. Ha ragaszkodunk az önvédelemhez, az rengeteg hiábavaló „testi” cselekedethez vezet, és ráadásul sohasem érezzük magunkat igazán biztonságban. Kit védek, Isten ügyét, vagy a saját büszkeségemet?
  • Vállalta az elutasítást: bolondnak nézte saját családja, megtagadta saját faluja, saját népének vezetői, sőt az egyik tanítványa is; egy másik elárulta, a többi pedig magára hagyta a bajban. A kereszten még az Atya is elrejtette arcát előle – ez már nem a mi részünk. Természetes, hogy szeretetre, elfogadásra vágyunk, és fáj az elutasítás, Jézusnak is fájt. Mások elfogadása nincs a hatalmunkban, ha ki akarjuk erőszakolni, még kevésbé kapjuk meg, és hiábavaló erőlködésekhez vezet, görcsösen hajszoljuk, miközben mások foglyává válunk. Isten nem kifosztottá, hanem szabaddá akar tenni: fölajánlja a saját, örökre biztos elfogadását.
  • Vállalta a gyengeséget: egészen a halálig. A „test” retteg a gyengeségtől, mindenáron el akarja fedni, erősnek akar mutatkozni. Pál, aki korábban maga is ezt követte, eljutott oda, hogy „dicsekedjen”, örömet találjon a gyengeségben (2Kor 12,8–10). Nem a puhány, sodródó életről van szó, az nem érték. Pál azonban megtapasztalta, hogy Isten ereje azokban működik igazán, akik már gyengévé váltak Isten előtt, nem hivatkoznak semmire, csak benne bíznak.
  • Feladta a tulajdonát: a kereszten még a ruháitól is megfosztották. Nem azt jelenti ez, hogy nem lehet semmilyen személyes tulajdonunk. Viszont mi az, amihez jobban ragaszkodsz, mint Istenhez, amit, ha Isten elvenne, többé nem lenne értéke az életednek? Ez a bálvány, amitől meg kell szabadulni. Nem csak a gyülekezeti, jótékony adományunk az Úré, hanem minden pénzünk, tulajdonunk, lehetőségünk. Egyszer el kell számolnunk előtte mindezzel, de utána örökkévaló kincset kapunk, amit már soha senki sem vehet el tőlünk.
  • Vállalta, hogy lemeztelenítsék: ruhátlanul (talán csak egy ágyékkötőben) feszítették keresztre, ez hozzátartozott a büntetéshez. Mi nem fizikailag, és nem mindenki előtt kell, hogy vállaljuk a meztelenséget, csak Isten előtt kell lemondani a szégyen takargatásáról (2Kor 4,2). Ne akarjuk kimagyarázni hibáinkat, másokat és a körülményeket okolni, képmutatásba menekülni. Isten úgyis tudja, de nem tud helyreállítani, ha „testi” módon rejtőzködünk előle.
  • Lemondott a menekülésről: nem engedte, hogy Péter kétszer is „megmentse”, mert nem ez volt az Atya akarata. Nem mindig hiba elmenekülni, de néha éppen ellentétes azzal, amerre Ő akar vezetni. Vajon elég biztos védelmet nyújt-e Isten, vagy csak ki akar használni, bolondot akar csinálni belőled? Krisztust is megmentette a feltámadás által, halála pedig megváltást hozott. Ha nem menekülsz el, te is részese lehetsz megváltó munkálkodásának.
  • Feladta jogát az igazsághoz: nem szólt egy szót sem a vádolói előtt, pedig ártatlan volt. Istent, a Fiút, aki eljött testben, nem találták elég istenfélőnek, sőt, halálra ítélték istenkáromlásért! Ennél csak kisebb igazságtalanság, hamis vád érhet minket, de az is rettenetesen tud fájni. Főleg az, ha nem bizonyíthatom be, hogy tévednek. Néha tisztázni tudom a helyzetet, de néha nincs más, mint Istenre bíznom magam. Ő kész igazolni engem, már ha tényleg igazam van, de nem feltétlenül ott és akkor, amikor én szeretném. Annyit azonban feltétlenül megtesz, hogy békességet, gyógyulást kapok tőle.
  • Feladta az ítélkezést: a kereszt felállítása után, amikor először meg tudott szólalni a rettenetes fájdalom sokkjától, megbocsátott kivégzőinek. Egyszer az övé lesz a végső ítélet, mi tehát még kevésbé ítélhetünk el másokat, ha rossznak is tartjuk, amit tettek. Én talán különb vagyok, nem csak a kegyelem éltet? A megbocsátás az új élet, a belső gyógyulás egyik kulcstényezője, enélkül nem tudjuk megtapasztalni a bűnbocsátó Krisztus életét a hétköznapjainkban.

Az talán világos, hogy ha minél többen így gondolkodnánk, az egység vajmi könnyen megvalósítható lenne.

Az alázatos felmagasztalása

A felsorolás ijesztőnek tűnhet. Csupa szenvedés várna ránk? Szó sincs róla. Szenvedések mindenképp érnek mindenkit, a nagy részük elkerülhetetlen, sőt szükséges, mint egy sportolónak az edzés. Krisztus követése pont azzal jár, hogy a felesleges szenvedésektől kíméljük meg magunkat és a környezetünket. Óriási könnyebbség, hogy nem erőlködünk azon, amit úgy sem tudunk megoldani, és nem is a feladatunk:

  • Nem tudjuk meg nem történté tenni a múltat, de megtisztulhatunk a bűnbánatban, és meggyógyulhatunk a sebektől, ha az ítéletet átadjuk Krisztusnak, és megbocsátunk.
  • Nincs hatalmunkban a jövő kimenetele. Az aggodalmaskodás csak gyötrelemmel jár, és nem segít semmin. Nem tudhatjuk, hogy a jövőben szenvedés vár-e, és milyen – most viszont garantáltan és értelmetlenül szenvedek.
  • Ha mindenáron meg akarok változtatni másokat, manipulálni kezdem őket, és ez minden kapcsolatot előbb utóbb tönkretesz. Ha kiadom ezt a kezemből, Isten békességet adhat bármilyen környezetben.
  • Az élet bizonytalan és kiszámíthatatlan. Ha én akarok minden szálat a kezemben tartani, az fárasztó és frusztráló. Isten az, aki mindenható és mindenre tökéletes terve van, jobb rábízni azt, ami rá tartozik.
  • Igazából magamat sem tudom jól megváltoztatni, pedig szükséges. Se a nemtörődömség, se az önigazság, se az öngyötrés nem tesz boldoggá. Istennek viszont van egy terve, hogy egyre érettebb legyek, és meg is valósítja, ha kész vagyok együtt működni.

Jézus igazat mondott:

Mt 11,28–30 „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.”

Jézus élete volt a legmélyebb alázat, Övé lett a legnagyobb felmagasztalás. Így működik az Atya terve. Az Ő végső célja, hogy mindenkit felmagasztaljon. Jobb, ha ezt is Őrá bízzuk.

Munkálni az üdvösségünket

„Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket…”

(Fil 2,12)

Az üdvösség nem egyszerűen egy belépőjegy a Mennybe. Egy teljesen új, egészen más élet részesei lettünk, amely már ezen a földön is gazdag életet eredményez. Emberi kudarcaink abból fakadnak, hogy a hétköznapok sok döntésében nem arra indulunk el, amerre Krisztus. Régi ismert, jól-rosszul bevált zsákutcáinkban járunk, és nem értjük, miért nem jutunk előre.

Házassági lelkigondozásom gyakran járt azzal, hogy alaposan átbeszéltük a felekkel, milyen viselkedések vezettek a kudarchoz. Általában belátják, hogy a másikat mindenáron megváltoztatni, legyőzni, kivédekezni, revánsot venni zsákutca. Biztos út az egyre kínzóbb kapcsolathoz. Van egy valóban kivezető út, de az pont az ellenkező irány: egyoldalúan szeretni, elfogadni, megbocsátani, szolgálni a másikat, a magam hibáin munkálkodni, és a többit hittel Istenre bízni. Tény, hogy kockázatosnak látszik, de mégis ez az egyedüli megoldási lehetőség. Minden más zsákutca. Gyakran mégis benne maradnak a végén. Jobb a biztos rossz… A rossz azonban nem állandó, egyre rosszabb lesz.

Nemrég olvastam Joyce Meyer egyik könyvét: Kikezdhetetlen kegyelem. Ebben leírja, hogyan vezette ki Isten ebből a zsákutcából. Gyermekkorában 15 éven át molesztálta szexuálisan az apja. Az átélt szenvedések keménnyé, agresszívvé tették. Bár később megtért, manipulatív viselkedésével továbbra is pokollá tette férje életét. Állandóan férje megváltozásától várta a megoldást. Amikor egyszer erőteljesen imádkozott ezért, Isten félbeszakította (Hála Istennek, Joyce megengedte neki): határozottan kijelentette, hogy nem a férjét, hanem pont őt akarja megváltoztatni. Három napon át mutatta be neki, mi mindent művelt férjével, végig sírta azt a három napot. Nagyon gyötrelmes volt, de elindult azon az úton, amely gyógyulásához és a házasságuk helyreállásához vezetett.

Lázadó, bűnös életünk nem csak metafora. Pont abban nyilvánul meg, hogy ezekben a zsákutcás viselkedésekben, gondolkodásmódban tesszük tönkre magunkat és a környezetünket. Ezért kulcskérdés, megtanulunk-e Krisztus szerint gondolkodni. Engedjük-e, hogy megismertesse velünk határtalan szeretetét, és ez a szeretet átformálja a gondolkodásunkat.

Róm 12,1–2 „Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

Nagyon könnyű visszaszokni a zsákutcákba. Némelyik meg kifejezetten vonzónak tűnhet, amíg Isten nem ütköztet elég határozottan azzal a ténnyel, hogy fal van a végén. Nem köszönjük meg neki általában. Azt várnánk tőle, hogy sikeressé teszi, kidekorálja a zsákutcánkat (Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk…). Ő viszont szeret annyira, hogy pont az ellenkezőjét tegye.

„Félelemmel és rettegéssel…” Nekem ez arról szól, hogy bármikor betévedhetek megszokott, vagy új zsákutcákba, és észre sem veszem, mert nem figyelek eléggé. Pedig Isten mindig figyelmeztet. Visszacsúszok a hazugságba, hogy én jobban tudom. Általában persze Isten a bölcsebb, de ez most az a kivétel…

Az élet hosszú, sok döntésből, cselekvésből áll. Folyamatosan tanuljuk, hogyan kell minden pillanatban 100%-os biztonsággal Krisztus útvonalát választani. Ő kész türelmesen visszaterelni, tanítani, vezetni, vigasztalni. Nekünk pedig tudatosan építenünk kell a bizalmat az együttműködéshez. Ez a mi szerepünk üdvösségünk kimunkálásában. A gyümölcse:

„…mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába.” (Fil 2,13–16)

Egyre gyakrabban sikerül megharcolni, hogy Krisztus felé induljunk, bármilyen nyomás kényszerítene is a zsákutcába. Egyre örömtelibb lesz látni a változást, amit mi sohasem tudtunk volna létrehozni. Egyre hitelesebb, erőteljesebb a bizonyságtételünk. Egyre jobban átéljük, hogy nem csak látjuk a helyes utat, kedvünk is támad azon járni.

 

Kapcsolat

Kapcsolat

Címünk: 1143 Budapest,
Hungária krt. 109. 1. em. 2.

Telefon Laci:   +36 20 549 2219
Telefon Ildikó: +36 20 464 1168
Email: graceministrieshun@gmail.com

Eseménynaptár