Mivel foglalkozunk?

Mit tesz a Grace Ministries?

A Grace Ministries Alapítvány felekezetközi szervezet, amely nem kíván saját gyülekezetet létrehozni, munkatársai is különböző felekezeti háttérből származnak. A tevékenységünk során nem specifikus felekezeti tanításokat képviselünk, hanem a Bibliára alapozott üzenetünket. Ez az egyik fontos szolgálati alapelvünk. Az üzenetünk sokkal drágább annál, minthogy hagyjuk elhomályosulni a vitás felekezeti kérdések között. A tanfolyamainkon is ennek az alapelvnek a betartására kérjük a hallgatóinkat.

Bármely keresztény közösséggel együttműködünk, amelyik igényli a szolgálatainkat. Szeretnénk hozzásegíteni a gyülekezeteket ahhoz, hogy hatékonyabban szolgálhassanak a szükségben lévő tagjaiknak és mindazoknak, akiket el tudnak érni. Ebben segítik őket a konferenciáink, szemináriumaink, tanfolyamaink és a lelkigondozásaink. A helyi gyülekezeteken kívül együttműködünk más keresztény szervezetekkel és lelki munkában szolgálókkal is.

 

Küldetésünk

Szolgáló közösségként határozzuk meg magunkat, akik a kegyelemközpontú gondolkodás terjesztéséért alkottunk egy közösséget.

 

Célunk

Mennyei Atyánk ránk bízott szolgálata a kegyelemközpontú gondolkodás terjesztése minden lehetséges módon, hogy megváltoztassa a szíveket és átformálja az elme gondolkodását. Ebben a szolgálatban az alapítványát eszközként, minket munkatársként használ.

 

Elhívásunk

Óriási megtiszteltetésben van részünk azáltal, hogy Mennyei Atyánk kiválasztott és elhívott minket arra, hogy munkatársai legyünk ebben a szolgálatban. Ezt a szolgálatot nem egy szolgálati lehetőségnek látjuk a sok közül, hanem a legfontosabb szolgálatnak, evangéliumhirdetésnek a keresztények felé. A ránk bízott üzenet lényege az Isten által felajánlott ÉLET bemutatása.

Kapcsolat/ Lokáció

Kapcsolat

Címünk: 1143 Budapest,
Hungária krt. 109. 1. em. 2.

Telefon Laci:   +36 20 549 2219
Telefon Ildikó: +36 20 464 1168
Email: graceministrieshun@gmail.com

Események / Naptár