beszámoló

Felújítottunk

Felújítottunk

Idén nyáron végre eljuthattunk odáig is, hogy csiszoltattuk és lefestettettük a nyílászárókat, ezáltal az irodánkból végleg eltűnt a depresszív sötétzöld szín, így még otthonosabb lett. A WC kapacitást is megnöveltük a másfélszeresére azáltal, hogy egy piszoárt építtettünk be a fürdőszobába és egy kis mosdót a WC-be. A 25-30 fős szemináriumok szüneteiben ugyanis mindig nagy volt a sorban állás, így remélhetőleg…

Csendes hétvége a szabadságról – zárt körű együttlét a tanfolyamokon résztvevőknek

Csendes hétvége a szabadságról – zárt körű együttlét a tanfolyamokon résztvevőknek

2019. december 6-a és 8-a között Kismaroson tartottuk a tanfolyamaink résztvevői számára lassan szokásossá váló csendes hétvégénket. A hétvége célja az volt, hogy elősegítsük a mennyei Apukánkkal való bensőséges kapcsolat megerősítését. Beszélgettünk arról, hogyan tudjuk megújítani az Istennel való kapcsolatunkat, hogyan győzhetjük le ennek az akadályait és hogyan élhetjük meg a szabadságot Őbenne. Hogyan tette mennyei Apukánk, mindannyiunk számára különlegessé…

25 évesek lettünk

25 évesek lettünk

A Grace Ministries Alapítvány alapításának 25. évfordulóját egy különleges, emlékezetese alkalmon ünnepeltük meg. Az alkalom különlegességét több tényező is biztosította: • Itt volt velünk az USA-ból Thomas Grady, aki ezt a szolgálatot alapította. Tom bemutatására nehéz szavakat találnom, életem nagyon nagy kiváltságának tartom, hogy ismerhetem, hogy a mentorom, hogy minden héten beszélgethetek vele. Nagyon kedves, lenyűgöző személyiséggel rendelkezik, mély gondolatai…

GraceNet 2018 Tryavna, Bulgária

GraceNet 2018 Tryavna, Bulgária

A GraceNet a különböző európai szolgálatok találkozásának fóruma. Most a bolgár testvérek biztosították a helyszínt október 2-a és 5-e között egy régi történelmi városkában, amely nagyon hasonló a mi Szentendrénkhez. A GraceNet-nek két állandó programja van, egy előadássorozat és beszámolók a különböző országokban végzett munkáról. Scott Brittin, a Grace Ministries International vezetője jött el közénk, és arról tanított minket, hogy…

Kapcsolat

Kapcsolat

Címünk: 1143 Budapest,
Hungária krt. 109. 1. em. 2.

Telefon Laci:   +36 20 549 2219
Telefon Ildikó: +36 20 464 1168
Email: graceministrieshun@gmail.com

Eseménynaptár