 |
 |
„Hívő életem kezdetén nagy félreértésben éltem: önerőből akartam Istennek megfelelni. Isten törvényének betartása azonban így lehetetlen. A Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell című könyv segítségével megértettem, hogy Isten úgy szeret, ahogy vagyok. Nem kell görcsösen igyekezni, Ő akkor sem hagy el, ha elbukom. Isten elképzelhetetlenül nagy szeretetéről szól A Mennyei Lovagregény is. Ebből a könyvből világossá vált, hogy Isten mennyit küzd és mennyi áldozatot hoz értünk. Most már tudom, mit jelent valójában, hogy „Isten szeretet”.(1Ján.4,8) Így örömteli, boldog keresztyén életet élek.” Bori (2006) |
 |
„A Kicserélt élet konferencia sokat jelentett számomra. Megértettem: nem kell igyekeznem, hogy megfeleljek Istennek. Rádöbbentem arra, hogy Ő nem az adósaként, hanem kedves gyermekeként tekint rám, hiszen a kereszten megfizette értem az árat. Nekem csak annyi a dolgom, hogy engedjem Jézust élni bennem, és rajtam keresztül.
Az is nagy élmény volt, hogy konferencia után világosak és egyértelműek lettek Pál levelei, pedig addig nehezen értelmezhetőnek tartottam őket. Maga az Ó- és Újszövetség is sokkal érthetőbb lett a törvény és a kegyelem számomra új értelmezésével.” Panni (2006) |
 |
„Öt gyermekes Édesanya vagyok. Foglalkozásom szerint tervező mérnök. 18 éves koromban megtértem és átéltem Isten szabadító hatalmát. Az utóbbi 10 évben viszont visszacsúsztam a törvénykezésbe. A tanfolyamon értettem meg igazán, mi Isten eredeti terve az életemmel. Mit jelent Istennel bensőséges, bizalmas kapcsolatban élni újból. Másképpen tudok tekinteni a férjemre és a gyermekeinkre is. Rájöttem mennyire teljesítménycentrikus vagyok és állandóan másoknak akarok megfelelni. Ezek pedig szinte gúzsba kötöttek. Végre felszabadultabban élhetem a napjaimat.Az a vágyam, hogy a folyamat ahogyan Isten megtisztít a testies szokásaimtól az Ő kegyelme és sebessége szerint folytatódhasson életemben napról-napra.” H. Péterné (2006) |
 |
„Harmincnégy éves villamosmérnök vagyok. 19 évesen tértem meg. Életem egy válságos szakaszában jutottam el Kerekes Ernőhöz lelkigondozásra kb. öt évvel ezelőtt. Elsődlegesen munkahelyi stressz miatt komoly fizikai (gyomor) és lelki próblémáim lettek. Éjszakánként négy-öt órát tudtam aludni, és idegileg is teljesen kimerült lettem. Állapotom új, nyugodtabb munkahelyen sem javult, inkább csak stagnált vagy kevésbé rosszabbodott. A lelkigondozással párhuzamosan gyógyszeres kezelésben is részesültem (gyomor + idegrendszer). A lelkigondozás során sikerült személyesen is elsajátítanom a korábban konferencián hallott "kicserélt élet" Szentíráson alapuló igazságait. Ezután egy hosszú, de folyamatos gyógyulási folyamat következett. Fizikailag és lelkileg is egyre jobban érzem magam.
A kegyelem központú gondolkodás nem azonnali csodaszerként hatott, hanem elindított egy úton, aminek része többek között a testi-lelki gyógyulás.” Zoli (2006) |
|